Amikor linképítéssel foglalkozik az ember, akkor sokkal kell az internetet bújni. Sok olyan domainbe, URL-be fut bele az ember, amik el vannak hibázva, nem működnek, vagy ha működnek is, akkor is használhatatlanok a megadott célokra. Az az én dolgom, hogy ezeket felderítsem. Statisztikákat és riportokat készítek egy-egy oldallal kapcsolatban, így kiderül, hogy mennyire éri meg az online jelenlét a domain tulajdonosának. Kielemzem a kattintásokat, az oldalakon töltött időt, és ezek nagyon érdekes dolgokat árulhatnak el nemcsak az oldalról magáról, de a látogatókról is.

Ahogy említettem, sokat kell böngészni, ehhez pedig sok türelem és kudarctűrés kell. Ugyanis rengeteg rossz megoldásba fut bele az ember, amiket figyelmen kívül kell hagyni. Van, ahonnan nem lehet adatot szerezni se. A bosszantó apróságokon kívül azonban egészen érdekes dolgokra is rá lehet akadni ezen a munkakörön keresztül.

Nemrégiben éppen a családi autónkra kerestem nyári gumikat. Ezen járt az eszem megmondom őszintén egész nap a munkában, mert már nagyon túl akartam volna lenni rajta. Amikor már úgy láttam, jól állok a napi feladataimmal, akkor beírtam a keresőbe, mondom próba szerencse, hogy nyári gumi akció árak. Ezt a linket találtam: nyári gumi akció árak.

Kicsit meglepett, hogy a keresésem rögtön sikerre is vezetett, és meg is találtam, amire valóban szükségem volt. A Gumidiszkont.hu nevű oldalra jutottam, ahol tényleg nagy akciók voltak. Szakmai szempontból is néztem az oldalt, nyilván, és azt kell mondanom, hogy remek konstrukció. Minden nagyon jól van beállítva rajta. Használható, pragmatikus, észszerű, logikus, és könnyű eligazodni rajta.

Vásárlóként egyébként egészen hasonló dolgokat tapasztaltam. Már a kezdőlapon ott van egy hatalmas kereső minden hasznos keresési szűrővel. Ennek segítségével a gumi méreteit megadva kereshetünk, de ha nem lennénk biztosak a dolgunkban, akkor ott van a márka és típus szerinti kereső is. Szerintem ez azért hasznos, mert egy autó típusra többféle méretű autógumit is fel lehet tenni, mindez preferencia kérdése, viszont ha csak az egyikre keresünk megszokásból, akkor lehet, hogy elszalasztunk egy szuper ajánlatot vagy akciót.

Szerintem vagy egy fél órát eltöltöttem az oldalon úgy, hogy észre sem vettem. Ez a munkában végzett hatékonyságomnak ugyan nem tett jót, hazaérve viszont már nem kellett ezzel sokat bajlódnom. Tudtam, hogy melyik Barum nyári gumi akció ára volt a legkedvezőbb. Mivel négy darab autógumit, tehát egy teljes szettet kerestem, ezért a kiszállítást is nagyon gyorsnak ígérték. Minden darab nyári gumi után 1490 forintot fizettem szállítási költségként, ami nem is kifejezetten sok, főleg úgy, hogy az ország egy másik pontján élek, mint ahonnan a Gumidiszkont szállít. Ez teljesen korrekt szerintem, aki közelebb lakik, az át tudja venni valamelyik átvételi ponton, aki meg nem, az egészen elviselhető áron az otthonába szállíttathatja. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne az életben!

A feleségem is örült, hogy megtaláltuk ezt az oldalt, mert egy ideje tervezzük, hogy az anyósomék autóját, amit csak áll nekik a kertben, rendbe hozatjuk a gyerekeknek. Az alap, hogy új nyári és téli gumi szettet kell venni rá, de lehet, hogy még új felniket is. A többi javítás pedig… isten tudja mi minden lesz még!