Legjobb barátnőm foglalkozása szakfordító. Járvány óta csak és kizárólag home office-ben dolgozik. Persze tudjuk, hogy ennek a munkavégzési formának a sok előny mellett az egyik hátulütője, hogy a munkaidő sosem telik le. Ő is rengeteget dolgozik, a karantén óta nem is mozdult kis sehová. Ezért is örültem annyira, amikor sikerült rábeszélnem, hogy menjünk el kempingezni egy hosszú hétvégére pár barátnővel. Van egy gimis ballagás óta együtt mozgó 4-5 tagból álló kemény mag, akik mindig kaphatóak az ilyesmire. El is kezdtem felpakolni a nagy családi autónkat és átgondoltam, mire lesz szükségünk. A hiányzó dolgok linkjeit átküldözgettem a barátnőmnek, hogy kikérjem a véleményét. Így volt ez a kiszemelt gázzsámolyokéval is.

Az egyes menüpontokon belül lehet kategóriára, márkára, árra is szűrni és arra is, hogy új vagy használt gépet-berendezést szeretnénk -e megvásárolni. Az új gépekre egy év, a használtakra három hónap garanciát biztosítanak. Az árak nem minden esetben vannak feltüntetve a képek mellett, ha kérdésünk van, érdemes az ügyfélszolgálatot felkeresni a honlapon megadott elérhetőségeken. Én a gyorskeresőt használtam, így hamar megtaláltam azt, amit keresek.

Itt ismertem meg az Empero márkát

Az Rdealer Groupnál zömmel Empero márkájú gázzsámolyokat forgalmaznak. Megtudtam, hogy ez egy török márka, amely 1983 óta van jelen a vendéglátóipari piacon. Nemcsak gázzsámolyokat, de sok egyéb más konyhai gépet, eszközt állítanak elő. Széles termékpalettájával, kiváló minőségű és tartós cikkeivel hamar piacvezetővé vált. Világszerte egyedülálló ipari technológiájának is köszönhető, hogy megmaradt és vezető pozíciót szerzett magának a versenytársak között.2005-ben Empero Group márkanév alatt öt ipari céget egyesítettek.

Szerettem volna, ha főzőcskézünk is majd, ezért szétnéztem, hogy hol és milyen áron kaphatóak gázzsámolyok. Nagyon masszív és jó árú darabokat találtam a www.rdealer.hu oldalon található webáruházban. Nem hallottam még ezelőtt róluk, de nagyon pozitív volt az ottani vásárlás-élmény, így biztosan vissza fogok még hozzájuk térni. Ők egy 20 éve működő családi vállalkozás, akik konyhai gépek és eszközök kis- és nagykereskedelmével foglalkoznak. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden megtalálható náluk, aminek egy vendéglátóipari egység vagy akár egy háziasszony konyhájában is szükség lehet. Nagyon sok jó minőségű, tartós, nívós márkájú terméket forgalmaznak. A webáruházban is látható, hogy tíz termékkor kínálatából lehet válogatni. Előkészítés, sütés-főzés, hűtés-fagyasztás, csomagolás, egyéb konyhai kiegészítők… felsorolni is sok, hogy mennyire bőséges az itt kapható termékek köre.

gázzsámolyok

A webáruházban földgázhálózatra csatlakoztatható és PB gázpalackos gázzsámolyok is szerepelnek a kínálatban. Nekem a kisebb teljesítményű PB gázos változatra volt szükségem, de abból is van választék, bőven. Ezek masszív, a már említett Empero márkájú darabok, lábazatuk rozsdamentes acélból készült, főzőrácsok öntöttvasból. Több, külön szabályozható égőzónával rendelkeznek, ami nekem kifejezetten tetszett, hiszen nem mindegy, hogy egy tükörtojást készítek serpenyőben, vagy órákig rotyogtatom a babgulyást a bográcsban.

A kiválasztott termékről több képet is találtam, és a termékleírás is nagyon informatív volt.  A zsámoly új állapotú, ezért egy év garancia is járt rá. Én magam sajnos nem tudtam személyesen elmenni érte, de örömmel láttam, hogy szállításban is kérhetek segítséget, ahogyan azt meg is tettem. Az ügyfélszolgálaton rendkívül udvariasak voltak, az ügyintézés pedig gyors és pontos volt. A zsámoly, a megbeszélteknek megfelelően indulásunk előtt 3 nappal meg is érkezett.

Nagyon praktikusnak bizonyult és kényelmes volt használni, finomabbnál-finomabb étele készültek rajta kiruccanásunk alkalmával. Legközelebb is magunkkal visszük!